Már egy ideje szerettem volna egy vidám fülbevalót. Elővettem hát a gyöngyeimet és leltárt tartottam. Volt két bontott vegyes gyöngy csomagom kék és fehér színben. Ezen kívül volt néhány rózsaszín gyöngyöm is, ami egy ajándék készítése után maradt. Szükségem volt még egy pár stopperre, kevés sodronyra és egy pár akasztóra.
Nem volt előre megtervezve hogyan fog kinézni a füli. A gyöngyöket találomra az asztalra szórtam és egy sorba tereltem. Az így elkészült sort alakítgattam egy kicsit és már kész is voltak a füli részei :) Így született ez a szép alkotás:
A fél órába belefért az is, hogy előszedtem a szükséges hozzávalókat és el is pakoltam őket :D