Lassan egy éve, hogy megszületett kisfiúnk. Császárral segítették világra. Nagy törést okozott ez bennem, nehéz volt feldolgozni. Azok közé a kismamák közé tartozom, akik hisznek abban, hogy a nők tudnak szülni. Nekem valamiért mégse sikerült.
A szülés utáni néhány hétben igyekeztem a jövőre koncentrálni. Elhittem, hogy a kisfiúnknak császárral kellett megszületnie, mert így mindketten épen és egészségesen hazajöhettünk.
Egy dolog foglalkoztatott csak nagyon. Nagynéném első babáját császárral szülte meg, másfél évvel később második babája természetes úton jött világra. A kolléganőm viszont mindkét gyermekét császárral szülte, mert az orvosa azt mondta, hogy ha két éven belül születik a kistestvér, akkor csak császárral születhet. Én szerettem volna természetesen szülni. Közeledett a 6 hetes kontroll, úgy döntöttem ezt tisztázom az orvosommal.
Ahogy megérkeztem hozzá, ő volt az, aki érdeklődött mikor szeretnék szülni. Másfél – két évet mondtam. Ó, akkor az nem probléma. Akár most azonnal is teherbe eshetnék, az is működhet, de ha ilyen későn tervezem, akkor semmi akadálya a természetes szülésnek. Megnyugodtam. Később viszont ezzel búcsúzott: „Ne aggódjon, császároztam én már négyszer-ötször is anyukákat.” Ez nagyon szíven ütött, de próbáltam eltemetni az aggályaimat, és meggyőzni magam, hogy ez csak a vészforgatókönyv.
A császáros szülést igyekeztem a lehető legkötődőbb neveléssel kompenzálni. Igény szerinti szoptatás, hordozás, együttalvás. Az ezzel foglalkozó fórumon egy beszélgetésben szóba került, hogy császárral született a kisfiam. Az egyik fórumozó megkérdezte, hogy vajon legközelebb természetes szülésre készülök-e. Nagyon elcsodálkoztam a kérdésen, miért is készülnék császárra, ha szülhetek természetesen? Lehet, hogy a császár ma már rutin műtétnek számít, de akkor is egy műtét. Aminek vannak kockázatai. Nem beszélve arról, hogy nem tudok belőle rutinszerűen felépülni. Nekem a szülés utáni első pár nap a kórházban nagyon nehéz volt. Az otthon töltött első hét pedig katasztrófa. A 6 hetes kontrollon is érzékeny volt még az alhasam. Ha van rá lehetőség, akkor ezt kihagynám.
Fórumtársam javasolta, hogy ha természetes szülésre készülök, akkor nézzek be a VBAC (Vaginal Birth After Cesarean) topikba. Benéztem. Majdnem kétévnyi tapasztalat gyűlt ott össze. Szakemberekről, intézményekről, praktikákról. Minden ott felmerült kérdésnek utánanéztem. Interneten, szakirodalomban. Hetekig tartott. És nagyon felkavart. Az egész eddigi világnézetemet felülírta ez a sok új információ.
Sok minden utalt arra, hogy az első szülésemnek nem kellett volna császárral végződnie. És megerősítést kaptam, hogy az orvosom valóban csak szóban támogatja a VBAC-et, tetteiben nem. Egyik fórumtársam tapasztalta ezt meg, örültem, hogy nem nekem kellett.
Úgy döntöttem más szakemberekkel is beszélnem kell. Épp ez időben volt a Születés hete rendezvény, ahol elég sok előadás és beszélgetés volt a témában. Annyi programra mentem el amennyire csak tudtam. Beszélgettem szülészorvossal, szülésznővel, dúlával.
Ezek a beszélgetések nagyon sokat jelentettek. Egyrészről végre lezárhattam a szülésemet. Több emberrel is végigbeszéltem a történteket, mindenki egyetértett azzal, hogy ha a kórházban nem kaptam volna rutinszerű beavatkozásokat mindjárt a vajúdás elején, akkor nagy valószínűséggel elkerülhettük volna a császárt. Sőt, amikor eldőlt, hogy császár lesz, még akkor is lett volna mozgástér, hogy mégse kelljen a műtét. Úgy érzem bedarált a rendszer.
Másrészről eldöntöttem, hogy mindent megteszek azért, hogy reális esélyt kapjak a VBAC-re. A statisztikák és ajánlások elég meggyőzőek. Általában a hegszétválás magas kockázata miatt nem javasolják az orvosok VBAC-et. Ez a „magas” kockázat 1% alatti. Miközben a császármetszés szövődményeinek valószínűsége annál magasabb, minél több császármetszést hajtanak végre. Sok orvos emiatt csak 3 császármetszést vállal. Szerintem kicsit olyan ez, mint a faros babák szülése. Mivel kevés a tapasztalat ezzel kapcsolatban, ezért inkább a császár mellett döntenek. Sajnos. Miközben a VBAC kísérletek 80%-a sikeres. Sőt több császár után is magas ez az arány, 75%. Ha megnézzük ez jobb a Magyarországi császár aránynál. A WHO szerint a szülések kb. 10-15%-nál lenne indokolt a császármetszés. Ehhez képest Magyarországon jelenleg 30% feletti ez az arány. Ami azt jelenti, hogy minden második császármetszést el lehetne kerülni. És ebbe beletartoznak azok a szülések is, amik csak azért lettek automatikusan császárok, mert az előző szülés is az volt.
Még egy nagyon fontos dolgot tanultam meg ez alatt a hét alatt. Nagyon sokat számít, hogy milyen szakemberek vesznek körül szülés alatt. Én eddig úgy gondoltam, hogy a szülés egy természetes folyamat, megy magától is, és ha bármi probléma van, akkor ott az orvos és a kórház és segít. Csakhogy az orvostól és kórháztól függ, hogy hol kezdődik a probléma. Mivel az én szülésem eltért a tankönyvitől, ezért az már problémás volt, és tenni kellett valamit. Egyértelművé vált számomra, hogy a következő szülésemet más szakemberekkel szeretném végigcsinálni. Olyanokkal, akik maximálisan támogatni tudnak abban, hogy minél háborítatlanabb és természetes szülésben legyen részem.
Szerencsére az általam olvasott fórumon már nagyon sok szép sikertörténet összegyűlt. Még két császár utáni természetes szülésre is van példa. A történetek alapján választottam egy szimpatikus orvost és elmentem hozzá. Már a rendelés is pozitív élmény volt. Majdnem egy órát voltam benn. A doktor úr is nagyon alaposan kikérdezett, és én is választ kaptam a kérdéseimre. Ez nagyon megnyugtató volt. A vizsgálat alapján nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Az én hegem nagyon szépen begyógyult, és semmi elváltozásnak vagy összenövésnek nincsen nyoma. A testem tudja mi a dolga. Ennek nagyon örültem, így még pozitívabban tudtam hozzáállni a jövőhöz. Néhány fórumtársamnak nem volt ennyi szerencséje. Volt, akinek a szövődmények miatt elment a következő babája. Volt, akinek sövény alakult ki a méhében, emiatt faros lett a babája és császárral kellett szülnie.
Remélhetően nemsokára sikerül ismét teherbe esnem. Az új orvosom és a rengeteg pozitív példa erőt ad, hogy bízzak magamban és bízzak abban, hogy legközelebb sikerülhet. És sikerülni is fog! Át szeretném élni azt a pillanatot, amikor a kisbabám az útja végén megpihenhet a pocakomon. És, hogy onnantól kezdve velem lehessen. Addig pedig szurkolok minden kedves fórumtársamnak, aki VBAC-re készül.
